Köszöntő

 

Tisztelt Látogató!

 
Üdvözlöm a Debreceni Egyetem molekuláris biológia mesterképzését bemutató honlapunkon.
A molekuláris biológia képzési program a 2008-ban 15 éves jubileumát ünneplő molekuláris biológus egyetemi képzés folytatásaként jött létre. A mesterszak először a 2009/2010-es tanévben kerül meghirdetésre.
A képzési programban a Debreceni Egyetem három kara (Általános Orvostudományi Kar, Mezőgazdaságtudományi Kar, Természettudományi és Technológiai Kar) vesz részt, a koordinálásért az Általános Orvostudományi Kar a felelős. Magasan kvalifikált oktatógárda, modern infrastruktúra, tanulásra inspiráló, alkotó légkör várja a szakra jelentkező hallgatókat.
Honlapunk segítségével szeretnénk megismertetni a Látogatót a molekuláris biológus mesterképzés sajátságaival és eredményeivel. Az itt található információk reményeink szerint segítik a szakon belüli tájékozódást és hatékony kommunikációt. A honlap fejlesztése érdekében minden visszajelzést örömmel fogadunk.
 
 
Hallgatóinknak sikerekben gazdag tanulmányokat kíván:
 
 
     Dr. Tóth Attila egyetemi tanár, szakfelelős