A DEBRECENI MOLEKULÁRIS BIOLÓGUS KÉPZÉS HAGYOMÁNYAI

 

 
A debreceni egyetemek oktatói kollektívája 1992-ben elnyerte a Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap pályázatát többfokozatú molekuláris oktatási programmal működő biológus képzés létrehozására. A pályázat jelentős anyagi támogatást biztosított a Debreceni Universitas Egyesülés tagjai, az akkor még önálló Agrártudományi Egyetem, Orvostudományi Egyetem és Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatói számára, hogy létrehozzák a szükséges infrastruktúrát és oktatói kapacitásuk egyesítésével egy új képzési irányzatot vezessenek be Debrecenben. Az új oktatási forma létrehozása egybe esett a debreceni egyetemek egyesülésének időszakával. Az egyetemi vezetők többször használták a molekuláris biológus és gyógyszerész képzés példáját annak igazolására, hogy a széttagolt intézmények oktatói képesek közös munkával új programok megvalósítására. Ily módon a molekuláris biológus képzés hozzájárult az egységes Debreceni Egyetem megvalósításához. De ezen túlmutató vállalkozás  alapjául is szolgált, az új Élettudományi Központ tobbek között azért jött létre, hogy a képzésben résztvevő intézeteket és tanszékeket közös fedél alá hozza.
A 84/2000. kormányrendelet tette lehetővé azt, hogy a Debreceni Egyetem – az országban egyedülálló – molekuláris biológus diplomát adjon ki. A rendelet alapján 2001-ben indult az önálló molekuláris biológus szak, és a végzett hallgatók 2006-ban kaphattak először ilyen megnevezésű diplomát a Természettudományi Karon. Az ezt megelőző időszakban a Természettudományi Kar olyan biológus diplomát bocsátott ki, amelyben betétlapon tüntették fel a molekuláris biológiai irányú szakképzettséget. Az első betétlapos diplomák átadására 1996-ban került sor. Az elmúlt 15 évben összesen 245 hallgató végzett a programban. A molekuláris biológus képzés keretein belül biokémia, genetika, mikrobiológia és orvosbiológia szakterületeken szerezhettek speciális ismereteket. A végzett hallgatók hosszú idő átlagában egyenletesen oszlottak meg a négy szakirány között.
 
Végzett hallgatók szakirányok szerinti megoszlása 1996-2007
 
 
A korábban végzett hallgatók között megtalálhatók az egyetemi oktatók, kutatóintézeti dolgozók, spin-off cég és gyógyszer kipróbáló Kft. Munkatársai, míg a fiatalabb korosztályt képviselők között sokan PhD hallgatók. Elmondhatjuk, hogy a képzés legnagyobb eredménye az, hogy a Debreceni Egyetemről kikerülő diplomások magasan kvalifikált tudást szereztek, amit hazai és külföldi munkahelyeken egyaránt sikeresen kamatoztattak. Hallgatóink elhelyezkedési lehetőségeiről az alábbi ábra nyújt tájékoztatást.
 
Tevékenységi terület
 
 
Ismeretes, hogy a bologna-i folyamat szellemében a hagyományos 5 éves egyetemi képzések fokozatosan megszűnnek, helyüket átveszi a többfokozatú, lineáris képzési struktúra. 2007-ben a Debreceni Egyetem kérelmet nyújtott be a molekuláris biológus mesterszak (MSc) program akkreditálására. A pályázatot a Magyar Akkreditációs Bizottság elfogadta. Igy lehetővé válik, hogy 2009-től Debrecenben beinduljon a molekuláris biológia mesterképzés, és az alapképzést ebben az évben elsőként befejező biológus hallgatók közvetlenül bekapcsolódhassanak az új képzési formába. Az eddig sikeresen folytatott molekuláris biológus oktatás hagyományait más formában, de hasonló tartalommal fogjuk továbbvinni a Debreceni Egyetemen.
A szak hagyományaival kapcsolatos további információk a demb.unideb.hu honlapon találhatók.
 
Debrecen, 2008. október 16.
 
Dr. Dombrádi Viktor     Dr. Cseri Julianna

egyetemi tanár          főiskolai tanár